Hirdetés

A háború és a béke a választás tétje – mondta a kormányfő újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.

A Fidesz elnöke – aki feleségével, Lévai Anikóval érkezett a szavazókörbe reggel 8 óra után – kérdésre válaszolva az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban úgy fogalmazott: attól tart, hogy ez egy elhúzódó háború lesz, amibe könnyű belesodródni. Hozzátette: a háború itt van a szomszédunkban, két nagy ország háborúja, amiből ki kell maradni.

Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy ellenfeleik ennek súlyosságát és komolyságát nem érzik át és olyan lépéseket akarnak tenni, amelyek belevonnák Magyarországot ebbe a konfliktusba.

Ez tragikus lenne Magyarország számára – jelentette ki, hozzátéve, azért indultak a választáson, hogy ezt megakadályozzák.

Orbán Viktor elfogadja az eredményt, ha nem győz

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy milyen eredményre számít, azt mondta: bizakodó. Megjegyezte: ez egy furcsa választás, például esik a hó április 3-án. Ráadásul – folytatta – a háború miatt a szokásos kérdéseken túl a háború és a béke kérdése is részévé vált a kampánynak.

Hangsúlyozta, a kormányoldal álláspontja világos: „mi a béke és a biztonság garantálásának oldalán vagyunk”. Hozzátette: ellenfeleiket veszélyesnek látják, arra kérnek mindenkit, hogy szavazzanak a békére és a biztonságot garantálni képes politikai pártokra.

Egy angol nyelvű kérdésre válaszolva angolul kijelentette: nagy győzelemre számít a választáson, szerinte erre van szüksége az országnak. A népszavazásról szólva hozzátette: az a pártok felett álló, nemzeti kérdésekkel foglalkozik, a gyerekek és a családok védelmével.

Korábban írtuk

Arról, hogy kudarcnak tartja-e majd, ha nem lesz meg a kétharmad a Fidesz-KDNP-nek, azt mondta: tizenhat évet voltak ellenzékben, tizenhat évet kormányon, és azt remélik, hogy ma végre „átbillenünk pozitívba”.

„Mindig” – válaszolta a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy elfogadja-e az eredményt, ha nem győz. Azt a kérdést pedig, hogy ha veszít, akkor lemond-e a Fidesz elnöki posztjáról, úgy kommentálta: „nyerni szeretnék”.

A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy a választások után lesz-e szükség megszorításokra, úgy válaszolt: a választások után az ország érdekeinek megfelelő döntéseket fognak hozni. Arról, hogy a rezsicsökkentés fenntartható lesz-e, azt mondta: szeretnék megnyerni a mai választást, és utána szembenézni ezekkel a kérdésekkel is. „Először ejtsük el a medvét, utána tárgyaljunk a szűccsel” – fogalmazott.

Orbán Viktortól azt is megkérdezték, hogy szerinte mennyire voltak egyenlőek a kampányban a feltételek. Erre azt válaszolta: ez egy fair és tisztességes választás, mindenkinek volt esélye, hogy meggyőzze a magyar választókat.

Kérdésre válaszolva kiemelte: a választási csalás témája elő szokott kerülni, van, amikor ez komoly, van, amikor komolytalan. Szerinte a választások után lesz mit tisztázniuk majd a jogászoknak. A Marosvásárhely mellett megtalált kidobott levélszavazatokkal kapcsolatos kérdésre megerősítette: ezt a jogászok már megvitatták, ezt az ügyet rájuk kell hagyni.

A kormányfő számos kérdést kapott az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Arra a felvetésre, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a Moszkvával való kapcsolattartás közben lehet, hogy elvesztette a becsületét, és az egyetlen nyílt támogatója maradt Vlagyimir Putyinnak, a kormányfő úgy reagált: „Zelenszkij úr ma nem szavaz.”

Az orosz elnökkel való kapcsolatát firtató angol nyelvű kérdésre válaszolva Orbán Viktor angolul azt hangsúlyozta: a magyar nemzeti érdekeket képviseli.

Arra a kérdésre, hogy miközben a kormány a baloldalt háborúpárti politikával vádolja, ugyanezt el tudják-e mondani Vlagyimir Putyinról, aki fegyveres erőkkel lerohanta Ukrajnát, úgy reagált: „Vlagyimir Putyin nem indul a magyar választásokon, ezért ezzel a kérdéssel szerencsére ma nem kell foglalkozni”.

Arról, hogy egyetért Németh Zsolttal, a külügyi bizottság fideszes elnökével, abban, hogy „ruszkik haza”, azt válaszolta: „Szerencsére itt nincsenek”.

Arra a felvetésre, hogy békepártiként nem kellene-e elítélni az orosz háborús cselekményeket, a kormányfő úgy reagált: mindent elítélnek, ami az általános emberi normák ellen van. Ezt mi is a NATO-n és az Európai Unión belül rendszeresen megtesszük – tette hozzá.

Szeretnénk minél hamarabb békét, és utána béketárgyalásokat, majd pedig az egész térségnek hosszú távú garanciát adó megállapodást – hangsúlyozta.

A visegrádi négyek jövőjéről szóló kérdésre válaszolva megerősítette: a V4 nem egy geopolitikai szervezet, a külpolitikában gyakran voltak közöttük nézeteltérések, de a V4 arra jött létre, hogy az érdekeiket közösen, egymást támogatva képviseljék az Európai Unióban. „Ezért én szép jövőt jósolok a V4-eknek, ez egy gazdaságilag rendkívül sikeres, sőt Európa legsikeresebb régiója, úgyhogy a lengyelekkel, a csehekkel és a szlovákokkal folytatni fogjuk az együttműködést” – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e az elszigetelődéstől, úgy válaszolt: egy NATO-tag és egy EU-tag sosem tud elszigetelődni.

A felvetésre, hogy tartja-e ma is 2006-os nyilatkozatát, miszerint még sosem hazudott a magyaroknak, azt válaszolta: igyekszik mindig tartani a szavát. A kormányfő egy kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy a szavazata leadása után még kampányolni megy.