Hirdetés

Jakab Péter (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy „aranyáron lehet élelmiszert vásárolni”, elszabadultak az árak.

Hozzátette: a miniszterelnök lehet nyugodt a duplájára emelt fizetésével, de a melós, a tanár, a rendőr, az ápoló, a tűzoltó nem az. Számtalan fórumon elhangzott, hogy radikális béremelésekre van szükség, ezzel szemben a magyar munkavállalók nem hogy fizetésemelést, de még ígéretet sem kapnak – vélekedett.

Azt kérdezte a kormányfőtől: úgy akarják 2030-ra utolérni az osztrák életszínvonalat, hogy „közben megnyomorítják a magyar embert” az alacsony bérekkel, a magas adókkal, az elszabadult árakkal?

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában emlékeztetett: a Jobbik nem szavazta meg a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét. A miniszterelnöki fizetésről megjegyezte: a képviselők bérét négy évvel hamarabb rendezték, és helyesnek tartja, hogy a sor végére hagyták.

Korábban írtuk

A kormány eredményére rámutatva a kormányfő közölte: a minimálbér 2010-hez képest háromszorosára, 73 ezer forintról 200 ezer forintra emelkedett, az átlagbér pedig közel kétszeresére nőtt.

Jakab Péter viszonválaszában a 404 forintos euróról beszélt és azt kérte: a kormány engedje el az alapvető élelmiszerek áfáját, és garantálják, hogy az az embereknél maradjon.

Orbán Viktor – megjegyezve, hogy a kormány az elmúlt években kimentette a családokat a devizahitel-válságból – ismét rámutatott: az áfacsökkentés nem csökkenti az árakat, azokat csak egy módon lehet mérsékelni, árszabályozást kell bevezetni. Ez az egyetlen eszköz, amellyel meg lehet védeni a családokat – mondta.