A miniszterelnök a vasárnapi keltezésű dokumentumban azzal érvel, hogy Deutsch Tamásnak, a Fidesz–KDNP néppárti delegációvezetőjének esetleges kizárása nyomán erős indulatok uralkodtak el, így beszélni kell arról, hogy a magyar kormánypárt miképp működik tovább az európai parlamenti frakcióban.

Hirdetés

„Az Európai Néppárton belüli tagságunkat közös megegyezéssel felfüggesztettük. […] De sosem beszéltünk arról, hogy az európai parlamenti, politikai csoport szintű együttműködésre nézve ez mit jelent” – írja a miniszterelnök, aki az „efféle összeférhetetlenséget” az egykori EPP–ED modell alapján orvosolná.

A Fidesz képviselői maradnának a néppárti frakcióban, de lazább formájú együttműködésben

– húzza alá Orbán Viktor, aki szerint ez mind a néppártnak, mind pedig a Fidesznek jó megoldást jelentene.

A miniszterelnök úgy véli, a jelenlegi viharos környezetben ez a forma lehetővé tenné, hogy a Fidesz és a néppárti frakció a közös értékek szolgálatában működjön együtt, ám lényegesen kevesebb konfliktussal.

Az EPP–ED, azaz az Európai Néppárt és az Európai Demokraták képviselőcsoportja 1999-ben alakult meg, amikor a zömében brit konzervatív képviselőket tömörítő demokraták csatlakoztak a néppárthoz, és a frakció e lazább formájában 2009-ig, a brit delegáció a néppártból való távozásáig működött.

Korábban írtuk