Az elmúlt években kivételesen jó kapcsolatot építettünk ki a szlovák kormánnyal, ennek kezdenek beérni a gyümölcsei, de sokkal több a lehetőség a Felvidéken, mint amennyit eddig kihasználtunk – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök kedden, Budapesten, miután a Magyar Közösség Pártjának (MKP) delegációjával egyeztetett.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor kiemelte: azért, hogy a lehetőségeket sokkal intenzívebben használják ki, a Fidesz javasolja a magyar kormánynak, hogy hasonlóan a délvidéki és a kárpátaljai gazdagfejlesztési programhoz, „kössünk megállapodást a felvidéki magyarok közösségével (…), hogy a jó szlovák-magyar kapcsolatokat a gazdaságfejlesztés területén is ki tudjuk használni”. A más régiókban összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva a siker komoly esélyével indulhatunk, és már az idén is lehetnek jelentős gazdaságfejlesztési források – közölte.

Mint mondta, a megbeszélésen megvizsgálták, milyen állapotban van a magyarok közössége a Felvidéken, áttekintették a demográfiai, képzési és közigazgatási mutatókat, a regionális fejlesztéseket, és megállapították, hogy „a lehetőségek mögött messze elmarad a valóság”.

A Fidesz vezetője szerint ezért van szükség a gazdaságfejlesztési programra. Kifejtette: elfogadták azt a megközelítést, hogy a magyarság hagyományos kistérségi tagozódása miatt kistérségekre lebontott programokra van szükség. Az összegző jelentések napokon belül a magyar kormány asztalára kerülnek, így néhány tízmilliárd forintos nagyságrendben elindulhat a program – magyarázta.

Kitért rá: az egyeztetésen szó volt határátkelők megnyitásáról, hidak, utak építéséről, ez ugyancsak segítheti a gazdasági kapcsolatok fejlődését.

Szintén téma volt a magyar nyelv és a magyar nyelvű oktatás helyzete – közölte. Úgy látja, elismeréssel kell adózni a magyar nyelven tanítóknak a Felvidéken, de pénzügyi gondok miatt nem tudnak kellően hatékonyak lenni. A közoktatásban és a felsőoktatásban is jelentős magyar források szükségesek, hogy a magyar nyelv megmaradhasson, és ezeket az elköteleződéseket, valamint a gazdaságfejlesztési programot a magyar gazdaság képes finanszírozni – emelte ki.

Orbán Viktor kitért arra: fontos, hogy a Kárpát-medencében élő magyar közösségek politikai szervezeteivel és a magyar pártokkal meglegyen a megfelelő kapcsolatrendszer, és a kormány kapcsolatrendszere nem váltja ki a pártokét. A Fidesz-KDNP szlovákiai, felvidéki partnerszervezete az MKP, „ez így volt, így van és így is lesz” – jelentette ki.

Kérdésre a Fidesz elnöke elmondta: felemás érzései vannak, mert egyrészt az MKP szerint nem kapja meg a térség azt a figyelmet, amelyet megérdemelne, másrészt viszont az elmúlt években nagy erőket mozgatott meg a magyar és a szlovák kormány, hogy jó viszonyt alakítsanak ki, és olyan területeket találjanak, ahol az együttműködést semmi sem hátráltatja. Sok megállapodást kötött a két kormány, konkrét lépéseket tettek, amivel javították a még fennálló problémák megoldásának esélyét – fűzte hozzá.

Orbán Viktor megítélése szerint jó szlovák-magyar kapcsolatokra van szükség, és arra, hogy mielőbb megvalósuljanak a közös tervek.

Megjegyezte: nagyra kell értékelni a szlovák kormány elkötelezettségét, hogy segítséget nyújt a migránsválság kezelésében a déli határon, katonákat és rendőröket is küld oda.

Menyhárt József, az MKP elnöke hangsúlyozta: meg kell állítani a felvidéki magyarság fogyását, ehhez gazdasági fellendülés kell a térségben, különben a fiatalok nem maradnak ott. Mint mondta, a gazdaságélénkítő csomag, amelynek megvalósítása még az idén megkezdődhet, a felvidéki kis- és közepes vállalkozásokat segíti.

Arról is beszélt, hogy minden kis létszámú iskola megtartását támogatni kell, mert az oktatás a közösségi létet erősíti. A nyelvhasználat is nagyon fontos, és hosszú távú céljuk, hogy a magyar nyelv regionális nyelv legyen – mutatott rá.

Az MKP elnöke kérdésre közölte: minden iskolát meg kell tartani, ez nem lehet gazdasági kérdés, ezeket az intézményeket azonban az adóbevételekből kellene fenntartani, nem várható el, hogy teljes egészében Magyarország tartsa el ezeket az iskolákat.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Magyarországon nemzeti kormány van, ez azt jelenti, hogy pénzhiány miatt a Kárpát-medencében magyar nyelvű iskola nem zárhat be”.

Kérdésre azt is mondta, hogy az MKP „a mi partnerünk”, mert „vegyes párt: feloldódás, magyar párt: megmaradás”, ezért támogatják az MKP-t.

Menyhárt József a közelgő szlovákiai megyei választásokat illetően közölte: mozgósítani fogják a magyarságot, két megyében pedig megyefőnök jelöltet is állítanak.

MTI