Hirdetés

Jakab Péter (Jobbik) szerint Orbán Viktor miniszterelnök azért nem tudja megoldani a járvány okozta munkaerőpiaci válságot, mert nem rendelkezik gyakorlati tapasztalattal. Azt is mondta, hogy a közmunka nem siker. Az állam vállalja át a bajba jutott dolgozók bérének 80 százalékát, a multiknál hirdessenek elbocsátási moratóriumot, az álláskeresési járadék idejét és összegét pedig emeljék meg – sorolta javaslatait.

A kormányfő úgy reagált: eddig 1 millió 62 ezer ember részesült kormányzati támogatásban, ami magában foglalja a pénzbeli támogatásokat, az újonnan megnyitott diákhitelt, a munkahelymegőrző támogatást, az adó- és járulékkedvezményeket, a támogatott képzést és munkahelyteremtést. Ezek együtt 2100 milliárd forint forrást hagytak a gazdaságban. Arról is tájékoztatott, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatást 7566 vállalat vette igénybe, ami 119 914 munkavállalónak jelent többletbért. A kutatás-fejlesztésben dolgozóknak meghirdetett bértámogatást 574 cég igényelte, és több mint 10 ezer munkavállalót érint. A versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 127 milliárd forint munkahelyteremtő beruházás érkezett be, és eddig 100 milliárdot tudtak rendelkezésre bocsátani. Az ingyenes digitális képzésre 61 886-an jelentkeztek, a Diákhitel pluszt pedig 10 251 hallgató igényelte – közölte, úgy összegezve: „amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit létre is fogunk hozni”.

Jakab Péter viszonválaszában erre azt mondta: miközben Orbán Viktor „itt azt hazudja”, hogy mindenkinek lesz munkája, közben Brüsszelnek elismeri, hogy több százezer magyar lesz, akinek még jövőre sem lesz állása. Eközben pedig a kormányfő munkahelyteremtő programot indít Mongóliában, Kirgizisztánban, és „36 milliárdot költünk határon túli gazdaságfejlesztő programokra” – kifogásolta.

Korábban írtuk

Orbán Viktor azt felelte: a kormány munkáját a járvány elleni védekezés minősíti, ami nemzetközi összevetésben is példás volt. Az azonban kiderült, a Jobbikra veszélyhelyzetben nem számíthat az ország, „nemcsak nem segítettek, hanem támadták azokat a szakembereket, akik éjjel-nappal dolgoztak a védekezésben” – mondta. A Jobbikról úgy fogalmazott: „önök ma már zsugorülésben vannak, és nehéz eldönteni, mi zsugorodik jobban, a frakció, az önök támogatottsága vagy az önök logója. Ezért váltotta fel a régi, daliás idők menetelését a jobbikos törpejárás”.