Hirdetés

Korábban a lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta: Orbán Viktor kedd délután érkezik a lengyel fővárosba. Nem hivatalos értesülésként a PAP hírül adta: a megbeszélésen Jaroslaw Kaczynski is részt vesz, később az egyeztetéshez a két kisebb lengyel kormánykoalíciós párt – a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés – vezetői is csatlakoznak.

Morawiecki keddi varsói sajtóértekezletén elmondta: az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtt az uniós források feltételrendszeréhez kapcsolódó témában „szinte naponta tárgyal a magyar miniszterelnökkel”.

A lengyel kormányszóvivő közlése szerint a két miniszterelnök hétfő este egyeztetett videokonferencia formájában. Orbán Viktor legutóbb múlt hétfőn járt Varsóban, az azt megelőző héten pedig Mateusz Morawieckivel Budapesten közös nyilatkozatot adtak ki, melyben leszögezték: szükség esetén készek megvétózni az uniós költségvetést és a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást célzó alapot.

Korábban írtuk