A kormányfő úgy fogalmazott: „határvadász egységeket állítunk fel, amelyek az Önök biztonságát őrzik majd, együttműködve a rendőrséggel”. Első lépésben 2200 határvadászt képeznek ki és állítanak szolgálatba – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: a számukat később 4000-re növelik majd. Az erről szóló rendeletet pénteken aláírta – mondta.

Hirdetés

Orbán Viktor közölte azt is, hogy csütörtökön több mint tíz órás kormányülést tartottak, és ennek – mint mondta- az az oka, hogy az ukrajnai háború nem csak a gazdaságunkat, hanem a biztonságunkat is fenyegeti.

A miniszterelnök elmondta: megállapították, hogy számos afrikai ország élelmiszerellátása veszélybe került. Az élelmiszerválság miatt arra számítanak, hogy tovább nő a migrációs nyomás a déli határainkon. Több százezer illegális migráns kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban – mondta.

Orbán Viktor jelezte: „ennek előszelét már most érezzük, megnőtt az illegális határátlépők száma.” Fellépésük egyre erőszakosabb, sőt brutálisabb. A szerb oldalon már fegyveres összecsapások is voltak, amelyek halálos áldozatot követeltek. Az sem ritka, hogy Magyarország területére fegyverüket felhasználva próbálnak bejutni – mondta.

Korábban írtuk