COVID 2/106. Egyeztetés járványügyi szakemberekkel. Vakcinákról és az idős otthonokban lakók helyzetéről //…

Posted by Orbán Viktor on Wednesday, February 24, 2021
Hirdetés

A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával.

„Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek” – tette hozzá.

A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.

„Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben” – mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat.

Korábban írtuk

A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: „könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni”.

Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni.

Az idősotthonok lakói – akiket már 80 százalékban átoltottak – sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni – emelte ki.

Orbán Viktor háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében kedden elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.