Fotó: TV2 Tények (képernyőkép)
Hirdetés

Eddig 50 százalék esélyt adtak annak, hogy az egészségügyi ellátórendszer el tudja látni a fertőzötteket és nem válik túlterheltté. Most azonban, az intézkedéseknek hála 99,9 százalék ennek az esélye a miniszterelnök szerint.

Az intézkedésekről elmondta: a bevezetésükről szóló döntésnél azt is kellett mérlegelni, hogy mi az, amit az emberek maguk is szükségesnek látnak, mert ha az emberek nem azonosulnak az intézkedésekkel, akkor nem lesznek hatékonyak a korlátozások. Hozzátette, hogy az elmúlt harminc évben nem voltak érvényben ilyen szigorú szabályok, kiemelve a kijárási tilalmat.

Orbán Viktor elmondta: hősies állapotban van az egészségügy, az egészségügyi dolgozók pedig emberfeletti munkát végeznek. Az intézkedések nélkül azonban „elestek volna a gyógyítás frontján”. Elismerés, köszönet és hála illeti őket – tette hozzá.

„Ha meglesz a vakcina, mi terítjük le a vírust, és nem ő bennünket.”

Az országnak a védekezés közben is működnie kell. Ha az ember el akarja tartani a családját, ahhoz az kell, hogy elmehessen dolgozni, de ha otthon tartjuk a gyerekeket, otthon kell velük maradni. Az emberek többsége ezt nem akarja, mert nem tudnának dolgozni – mondta Orbán Viktor.

Korábban írtuk

„Én is vakartam a fejemet” – mondta arra a felvetésre, hogy számos búcsúbulit, mulatságot tartottak kedden annak alkalmából, hogy szerda éjféltől léptek életbe az új szabályok, köztük a kijárási tilalom. Ezzel kapcsolatban a kormányfő elmondta: vannak szabálykövetők, fegyelmezettebb polgártársaink, az a kérdés, hogy ők tudnak-e hatni a többiekre. Nem kritizálná azokat, akik fegyelmezetlenebbek, inkább a szabálykövetőknek kívánt erőt.

Lehet a rendőrökkel egyezkedni? – tette fel a kérdést a műsorvezető, amire a miniszterelnök elmondta, hogy a rendőrség sokat fejlődött a nyolcvanas évekhez és 2006-hoz képest, sokkal emberségesebb, polgárbarátabb lett. Azonban mégis csak be kell tartatniuk a szabályokat. A rendőrökhöz a katonák is csatlakoznak vegyes szolgálatban – húzta alá.

Több százmillió oltásra lesz szüksége az Európai Uniónak. Egy embernek lehet, hogy nem egy, hanem két oltásra lesz szüksége – ezt vakcinája válogatja. Valamikor áprilisban lélegezhetünk fel igazán – mondta a kormányfő.

A karácsony ünneplésével kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor azt mondta,

Jézus Krisztus idén is megszületik, az a kérdés, hogy hányan leszünk ott az ünnepi pillanatnál. Erre még nem tudok pontos választ adni. Nem akarok olyan ígéretet tenni, amit nem tudok betartani. Két hét múlva meg tudom mondani, hogy lehetnek-e tíz főnél többen a családi összejöveteleken.

Gönczi Gábor műsorvezető az interjú során tett ajánlatra hivatkozva két hét múlvára is meghívta Orbán Viktort a műsorba.

Az interjú hamarosan visszanézhető a tenyek.hu oldalon. A korábbi, szeptember 27-ei interjú ide kattintva nézhető vissza.