Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Függetlenségi Palotában Orbán Viktor megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő az első magyar miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tesz Fehéroroszországban. „Régóta tartoztunk” ezzel a látogatással – jegyezte meg, jelezve azt is, hogy Aljakszandr Lukasenka utoljára 1994-ben járt Magyarországon. Hozzáfűzte, reméli, ez is változik majd.

Hirdetés

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a két ország között nincs semmilyen rendezetlen vitás kérdés, nincs politikai érdekütközés, a tisztelet kölcsönös.

„Elvileg minden jó” – folytatta Orbán Viktor -, ám „ebből keveset hoztunk ki, nem elég szorosak a politikai kapcsolataink”, a gazdasági együttműködés volumene is szerény, pedig Fehéroroszország egy fejlett ország, Magyarország mindig is tisztelte a gép- és élelmiszeriparát, kultúráját, sportteljesítményét.

Korábban írtuk

A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a mostani találkozó komoly előrelépést jelent majd. „Az együttműködés őszinte szándékával érkeztem önökhöz” – mondta.

Aljakszandr Lukasenka szintén arról beszélt, hogy sem a politikai, sem a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nem felelnek meg annak, mint amit elérhetne a két ország. Az áruforgalom mértékének is nagyobbnak kellene lennie a jelenleginél Magyarország és Fehéroroszország között – mondta.

Hangsúlyozta, mindkét félnek mindent meg kell tennie a kétoldalú, valamint az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti kapcsolatok fejlesztéséért. Az elnök hozzátette, a vállalt megegyezéseket országa teljesíti.

A hivatalos látogatás programja később sajtótájékoztatóval, majd délután a magyar és a fehérorosz fél között több kétoldalú megállapodás aláírásával folytatódik.