Hirdetés

Az egyházi vezetők tragikusnak nevezték, hogy a nemzeti összetartás hiánya, a felekezeti erőszak és a szegénység miatt Nigériából milliók emigrálnak, majd a világ különböző részein megalázást szenvedve élnek, ráadásul sokan közülük bűncselekményeket követnek el.

A megbeszélésen, melyen részt vett Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár is, Orbán Viktor hangsúlyozta: az afrikai országok érdeke is, hogy polgáraik a világméretű népvándorlás örvényébe kerülve ne vesszenek el szülőhazájuk számára, és ez kötelességeket ró Európára és a világ más fejlett térségeire. Magyarország például a Hungary Helps programmal már eddig is számos iskola, kórház, szociális intézmény újjáépítését és működtetését segítette elő a konfliktusok által sújtott térségekben, a Közel-Keleten és Afrikában.

Az egyházi vezetők egyetértettek Orbán Viktorral abban, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt vinni a világ más térségeibe.

Matthew Hassan Kukah és Dacholom Datiri megköszönték a magyar segítséget, amire – mint mondták – nagy szükség van, hiszen a szegénység mellett a vallási alapú erőszak is egyre inkább elterjed Nigériában, és az üldözésnek leginkább kitett közösségek éppen az ottani keresztények.