Hirdetés

A megbeszélés tárgya a koronavírusjárvány-helyzet volt.

„Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad” – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: az előző napi brüsszeli tárgyalások után azt mondhatja, hogy reálisan nem lehet számítani vakcinára a következő év közepénél hamarabb.

Ezért az elkövetkező hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd. Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy „minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

A miniszterelnök közölte: az orvosi kamara világossá tette, és a kormány egyet is értett vele, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni az orvosok.

„Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Bejelentette: a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. Megállapodtak továbbá arról, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.

Összefogásra van szükség. Áttörő erejű béremelés az orvosoknak. Együtt sikerülni fog // We must come together. A massive wage increase for our doctors. Together we will succeed!

Összefogásra van szükség. Áttörő erejű béremelés az orvosoknak. Együtt sikerülni fog // We must come together. A massive wage increase for our doctors. Together we will succeed!

Gepostet von Orbán Viktor am Samstag, 3. Oktober 2020

„Az orvosi kamara és a kormány között jó az együttműködés, az összefogás ezen a szinten is megvalósulhat. Ha összefogunk, akkor pedig sikerülni fog, hiszen egyszer már sikerült” – mondta a kormányfő.

bruttó keresetek:
Fotó: Magyar Orvosi Kamara
Korábban írtuk