Orbán Viktor a tatabányai újságírók előtt elmondta, hogy Komárom-Esztergom megye problémája ugyanaz, mint az országé, vagyis munkahelyeket kell teremteni. Orbán Viktor szerint Tatabányának is az az érdeke, hogy ne maradjon ki a változásból és a leendő városvezetés a tatabányai emberek érdekében jó együttműködést tudjon kialakítani a kormánnyal.

A miniszterelnök Veszprémben úgy fogalmazott, a 8-as út négysávosítása elkerülhetetlen fejlesztési feladat, amely egész Nyugat-Magyarország infrastruktúrája szempontjából kiemelkedő jelenetőséggel bír. Hozzátette, hogy bízik Veszprém további fejlődésében, hiszen komoly fejlesztések állnak küszöbön, a Fidesz pedig tapasztalt, de friss erőt jelentő vezetők számára kéri a veszprémiek bizalmát. Orbán Viktor szerint ma Magyarországon hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyermek, ezért a nemzeti ügyek kormánya úgy alakítja át az adórendszert, hogy az munka- és családbarát legyen.

A miniszterelnök Szombathelyen elmondta, hogy a 86-os számú főút képtelen állapotán mindenképpen javítani kell, ezért ennek az útnak a négysávosítása a kormány elsőszámú fejlesztési célkitűzései között szerepel. Világossá tette, hogy az MSZP nevével fémjelzett, megszorításokra épülő gazdaságpolitika ideje lejárt. A nemzeti ügyek kormánya az együttműködés gazdaságpolitikájának középpontjába a növekedést és a munkahelyteremtést állítja. Orbán Viktor szerint az önkormányzati választás lehetőséget ad az embereknek arra, hogy elmondják véleményüket a kormány eddigi teljesítményéről, így minél több szavazatot kapnak a Fidesz jelöltjei, annál gyorsabb lesz a változás Magyarországon.