Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság két héttel korábban gyakorlatilag megsemmisítette a „fideszes” klímatörvényt. A képviselő hangsúlyozta, hogy a jogszabály eredeti verzióját ő nyújtotta be, de aztán azt a kormánypártok „kicsontozták, kibelezték, kitömték szalmával”. Az Alkotmánybíróság azonban arra kötelezte a parlamentet, hogy 2026. június 30-ig alkosson meg egy új klímavédelmi szabályozást – mutatott rá. Hozzátette, azt gondolja, hogy a „fideszes többségű Országgyűlésre ebben nem nagyon lehet már számítani, tehát ez nyilvánvalóan a 2026-os kormányváltás és rendszerváltás után fog bekövetkezni”.

Hangsúlyozta, hogy Orbán Viktort elsősorban Fidesz pártelnöki minőségében kérdezi arról, hogy belefolynak-e majd valamilyen módon az új klímatörvény kidolgozásába? A „leendő legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként megígéri-e azt”, hogy az új klímavédelmi szabályozás kidolgozásában konstruktív partnerek lesznek – tette fel kérdését a képviselő?

Orbán Viktor miniszterelnök azt felelte, megérti azt a zavart, ami Tordai Bence mondandóját „körüllengi”, mert az ellenzéki politikus kilépett abból a pártból, amelynek a frakcióvezetője. „Megértem, ha fogalma sincs, hogy ki a pártelnöke és esetleg hozzám fordul, de én nem vagyok és nincs is ilyen ambícióm”

fogalmazott. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság a parlament és nem kormány számára állapított meg kötelezettséget. Ezért arra kérte a képviselőt, hogy az ügyben forduljon Kocsis Mátéhoz, a Fidesz frakcióvezetőjéhez. Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy azért nem tudták támogatni Tordai Bence eredeti előterjesztését, mert az „szamárság volt”. Az a javaslat Magyarország számára öngyilkosság lett volna, mert a green deal vonalán halad – jelentette ki. Hozzátette, az Alkotmánybíróság döntését tiszteletben kell tartani és reméli, hogy az Országgyűlés megalkotja a hiányzó jogszabályt.

A felszólalást és a viszontválaszt az alábbi videóba beletekerve tudják megtekinteni:

Korábban írtuk