Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök a fővárosi és a megyei kormánymegbízottak kinevezési okiratának ünnepélyes átadása utáni csoportképfotózáson a Karmelita kolostor teraszán 2022. június 20-án

Az ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte a területi közigazgatás vezetőit; ezután a kormányfő beszédében arról szólt, hogy Magyarországnak válságálló közigazgatásra van szüksége, hiszen 2010 óta természeti csapások, egy pandémia és most egy háború hatásai is sújtják hazánkat.

Hirdetés

Orbán Viktor elmondta: nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány bebizonyította, hogy – ellentétben az ellenfeleivel – képes kezelni a kihívásokat.

Hangsúlyozta: az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt „meg kell védenünk azt, amink van”, tehát az elmúlt években elért fejlődés eredményeinek megőrzéséért kell dolgozni.

„Önök kétség kívül egy hivatalt visznek, de alapvetően nem egy hatósági attitűdre van szükségük, hanem partnerségi szellemben kell az emberek és ügyeik felé fordulniuk” – mondta végül a frissen kinevezett kormánymegbízottaknak a miniszterelnök.

Korábban írtuk