Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A fővárosban a szavazók 44,1 százaléka, 579 064 választópolgár adta le szavazatát 17 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 17 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 41,5 százalék, ami 85 193 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 31,3 százalék, ebben a megyében 134 196-an voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 17 óráig a választásra jogosultak 32,25 százaléka szavazott, 2009-ben 30,25 százaléka, 2014-ben pedig 24,06 százaléka.

A részvételi arányokról az utolsó napközbeni összesítés adatai 18.30 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.


17 óra – főváros – 44,1 százalék

A vasárnapi európai parlamenti választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 44,1 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 313 ezer választópolgárból 1,4 százalék, 18 396 választó adta le szavazatát. 9 órára már a jogosultak 7,24 százaléka (95 095 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 18,66 százaléka (245 061 választó), 13 órára a jogosultak 29,06 százaléka (381 628 választó), 15 órára a jogosultak 36,89 százaléka (484 377 választó), 17 órára a jogosultak 44,1 százaléka (579 064 választó) járult az urnákhoz.

A részvételi arányokról az utolsó napközbeni összesítés adatai 18.30 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.


Részvételi arány – 17 óra – megyénként

A vasárnapi európai parlamenti választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 37,06 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:

Baranya megye 35,32 százalék 107 351 szavazó

Bács-Kiskun megye 34,03 százalék 141 945 szavazó

Békés megye 34 százalék 96 586 szavazó

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 32,91 százalék 173 758 szavazó

Csongrád megye 37,37 százalék 123 750 szavazó

Fejér megye 37,05 százalék 126 894 szavazó

Győr-Moson-Sopron megye 39,49 százalék 141 920 szavazó

Hajdú-Bihar megye 31,3 százalék 134 196 szavazó

Heves megye 35,9 százalék 86 842 szavazó

Jász-Nagykun-Szolnok megye 32,28 százalék 97 942 szavazó

Komárom-Esztergom megye 35,75 százalék 87 907 szavazó

Nógrád megye 34,06 százalék 53 567 szavazó

Pest megye 37,76 százalék 383 738 szavazó

Somogy megye 35,24 százalék 89 180 szavazó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 32,62 százalék 146 396 szavazó

Tolna megye 34,33 százalék 62 419 szavazó

Vas megye 41,5 százalék 85 193 szavazó

Veszprém megye 39,22 százalék 112 212 szavazó

Zala megye 38,5 százalék 86 563 szavazó

A részvételi arányokról az utolsó napközbeni összesítés adatai 18.30 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.