A portálon kedd kora este megjelent cikk szerint Joób Márton a szegedi polgármester, Botka László legszűkebb köréhez tartozik és az önkormányzatban a család- és szociálpolitikáért, illetve sportért felelős tanácsnok.

Hirdetés

A 2018-as választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje volt Csongrád megye 2-es körzetében (Szeged), de B. Nagy László, a Fidesz-KDNP jelöltje megelőzte.

Az Origo úgy tudja, hogy a NAV már hosszabb ideje nyomozott a politikus ügyében. A hírportál megkeresésére a NAV annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak.

Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI érdeklődésére ugyanezt mondta.

Korábban írtuk

A portál értesülése szerint Joób Márton letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.

A szegedi önkormányzat azt közölte: megdöbbenve értesült Joób Márton ügyéről. Joób Márton ügyéről semmilyen ismeretük nem volt, és annak „semmi köze nincs a képviselői munkájához” – írták az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményükben.

Közölték: „Reméljük, hogy a vállalkozói tevékenységével kapcsolatos hír nem igaz, és tisztázza magát a vádak alól.”