Őrizetbe vették a vesztegetésen ért kerületi ügyészt
Az ügyészt július végén érték tetten kollégái, amikor 600 ezer forintot fogadott el egy vádlottól. Cserébe azt ígérte, hogy szabadságvesztés helyett pénzbüntetést indítványoz a bíróságon. A hivatalos indoklás szerint a gyanúsítottat azért vették őrizetbe, mert befolyásolni akarta az eljárás szereplőit.
Varga Gergely korábban a Fővárosi Főügyészség szóvivője volt. Tavaly menesztették, miután kiderült, hogy falazott a rendőröknek a 2006-os véres tömegoszlatással kapcsolatban. Egy nyilvánosságra került hangfelvételen egy rendőrök ellen folyó perről azt mondta: tudja, kik a valódi elkövetők, de nem ők ülnek a vádlottak padján. A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata azonban azt állapította meg, hogy Varga csak blöffölt, így ügyészként tovább dolgozhatott.
(hírTV)