Szinte felrobbantotta a Twitter közösségi oldalt a gyermekvédelemről szóló magyar népszavazás híre. A jobboldal a magyar kormányt méltatta, a liberálisok őrjöngtek.

Hirdetés

Hyun-Ho Cha, az Amnesty International németországi szóvivője szerint a népszavazás csak a demokrácia illúziója, mivel Magyarországon gyakorlatilag nincs többé az államtól független média. A Soros-alapítvány által is támogatott szervezet munkatársát egyébként emlékeztették a Twitteren arra, hogy a nem éppen kormánypárti Erosito.hu oldal saját bevallása szerint harminc független médiumot szemléz, és még többet tervez bevonni. Az Amnesty International holland szervezete közölte: nem népszavazást kell tartani, hanem visszavonni a jogszabályt. Andy Legon, a szintén a Soros-hálózathoz tartozó Avaaz brit aktivistája szerint a homofóbia és transzfóbia melegágya lesz a referendum.

Katja Mast német szociáldemokrata politikus szerint az emberi jogokról nem lehet szavazni. Reinier van Lanschot, a Volt páneurópai párt társelnöke közölte, a népszavazás megosztó és polarizáló eszköz, és semmiképp sem lehet a diszkrimináció igazolására használni.

A német szabaddemokrata (FDP-s) Jens Brandenburg úgy reagált: „a demokrácia több, mint a többség diktatúrája”. Honfitársa, a zöldpárti Hannah Neumann szerint a kisebbségi jogokról nem dönthet a többség.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja.

Korábban írtuk