Mészáros Lajos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a több ezer embernek munkát adó Dunaferr egy nagyon energiaigényes szektorban tevékenykedik, így az orosz-ukrán háború miatti energiaár-robbanás erősen érintette. A társaság rendkívüli módon eladósodott, s ennek következtében az E.on csütörtökön 12 óra 30 perckor lekapcsolta volna a hálózatról a ISD Power Kft.-t, ami veszélyhelyzetet teremtett – tette hozzá.

Hirdetés

A képviselő jelezte, hogy átmeneti időre megoldódott a helyzet, az áramszolgáltatónak mindaddig biztosítani kell a cég energiaellátását, amíg azokat a struktúrákat le nem állították biztonságosan, amelyek súlyosan károsodnának, vagy ipari balesetet okoznának a hirtelen leállítással.

Mészáros Lajos megjegyezte, hogy az ISD Power nemcsak a Dunaferrt látja el árammal, hanem külsős cégeket is, továbbá az elektromos energia mellett ipari vizet és gőzt is biztosít partnereinek.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a korábbi kormányok idején végrehajtott, elhibázott privatizáció okozza a Dunaferr évek óta tartó kálváriáját, amely miatt nem tudta kihasználni az acélipari konjunktúrát, nem eszközölt olyan beruházásokat, amelyek mind környezetvédelmi szempontból, mind válságállóság terén erősebbé tennék a vállalatot.

A kormány vizsgálja, hogyan lehetne megmenteni az acélművet

Palkovics László technológiai és ipari miniszter szeptember 30-án jelentette be, hogy a kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította. Megjegyezte, hogy a kabinet nehéz helyzetben van, mivel magánvállalatról van szó, ezért az állami beavatkozás lehetőségei erősen korlátozottak, ráadásul az elrontott privatizációt követően azt sem lehet tudni, ki a tényleges tulajdonos, s jelenleg nincs legitim vezetése sem a vállalatnak.

A tárcavezető akkor hangsúlyozta, a cég történetében még sohasem történt olyan, hogy a nagyolvasztókat leállították volna, és a szakemberek szerint nagyjából két hónapig tartható fenn ez az állapot.

A Dunaferr a honlapján jelentette be, hogy az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után szeptember 16-án a másik nagyolvasztóját is leállította, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást. A közlemény szerint a koksz mint nélkülözhetetlen alapanyag hiánya miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a cégnél.

Az írták, a cégcsoport túlélésére az egyetlen esély, hogy a termelést fenn tudja tartani és rövid távon újra tudja indítani a nagyolvasztóit, ehhez pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű koksz beszállítására van szükség egy héten belül. Hozzátették, hogy a hosszabb leállás – elsősorban az újraindulás műszaki kockázatai és költségei miatt – ellehetetlenítené a Dunaferr működését.

A nyilvánosan elérhető legfrissebb, 2021-ben közzétett 2019-es beszámoló szerint az ISD Dunaferr Zrt. a 2019-es üzleti évben 289 milliárd forint nettó árbevétel mellett 54 milliárd forintos veszteséget realizált.

Korábban írtuk