Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

László Imre keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra a sajtóhírre reagált, amely szerint szakorvoshiány miatt készenléti ügyeletet rendeltek el a fővárosi Szent Margit Kórházban a gyomor- vagy bélvérzéses betegek ellátása érdekében. Őket most a Honvédkórház fogadja.

A DK-s politikus úgy vélekedett, hogy ilyen hírek miatt más államokban miniszterek, kormányok buknak meg, Magyarországon azonban mindennaposakká váltak a hasonló esetek.

„Ide vezetett a Fidesz kilencéves rombolása” – fogalmazott László Imre, aki azt hangoztatta, hogy ezen időszak alatt csaknem 2000 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

A megszorítások eredménye a szektor minden területén látszik – jelentette ki. Azt mondta, a korábbi kabinetek még a világgazdasági válság idején is többet költöttek az egészségügyre, mint most az Orbán-kormány.

Az ellenzéki politikus idézett egy felmérést: az egészségügyi fogyasztói indexet tekintve 2008-ban Magyarország a 15. volt az európai államok rangsorában, jelenleg viszont csupán a 33., kizárólag Romániát és Albániát előzi meg.

László Imre úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormány tönkretette az egészségügyet.

Be kell fejezni a tagadást: ki kell mondani, hogy a szektor túl van az összeomláson – hangoztatta a DK országgyűlési képviselője.