Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Kovács Zoltán a nagymarosi Kittenberger házban elmondta: az akcióprogramot az állami erdőgazdaságok, a vadászati kamara, illetve a nemzeti parkok részvételével valósítják meg országosan.

A programmal a természet apróbb részleteire igyekeznek felhívni a figyelmet, így az apró madarakra is, amelyeknek egyre kevesebb természetes menedék áll a rendelkezésükre – mondta.

Hozzátette, hogy szeretnének eljutni a helyi közösségekhez és a fiatalok bevonásával szeretnék megtalálni az oduk és etetők megfelelő helyét.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a jövő évi kiállítás szervezői komoly erőforrásokat és figyelmet fordítanak arra, hogy a programig vezető útnak legyenek olyan elemei, amelyek a jövő generációjának szólnak és segítik a szemléletformálást.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy az olyan programok, mint a mostani, igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a minket körülvevő természet mekkora érték, mennyire megőrzendő, és milyen sokat lehet tenni ezért helyi szinten is.