Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. május 12.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Dienstag, 12. Mai 2020
Hirdetés

Müller Cecília az ápolók nemzetközi napjához kapcsolódóan megköszönte az ápolók áldozatos munkáját, amelyet egész életük során végeznek. Közölte: az ápolóknak is köszönhető, hogy már 12 koronavírussal fertőzött beteget vettek le a lélegeztetőgépről a Szent László kórházban, állapotuk stabil. Az említettek közül tizenegy beteg 60 és 79 év közötti, és van egy 40 éves is.

Stabilan, alacsonyan tartják az új fertőződések számát – közölte. Hétfőről keddre 29-cel nőtt a fertőzöttek száma, a gyógyultak száma már ezer fölött van, eddig 425-en hunytak el, az elmúlt 24 órában 4 ember halt meg – ismertette az adatokat.

Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy zajlik a bentlakásos szociális és idősotthonok korábban elrendelt ellenőrzése. Emlékeztetett: ezekben az intézményekben már korábban felvételi zárlatot, látogatási tilalmat és kijárási korlátozást rendelt el. 

Korábban írtuk

Közölte, azokban az intézményekben, ahol megjelent a fertőzés, széles körű járványügyi vizsgálat zajlott, több helyen hatósági intézkedés történt.

Az intézmények egyharmadánál – 345-ben – már befejezték az ellenőrzéseket a szakemberek. Ezek közül csak két intézményben nem volt biztosítva az állandó orvosi ellátás, itt intézkedtek erről is. Ezen intézmények közül 193 alkalmazott egyéb szakorvost, például ortopédust, pszichiátert is – jelezte.

A munkatársak elrendelt oktatása az ellenőrzött intézmények 95 százalékában megtörtént, három esetben pedig intézkedtek arról, hogy nem állhatnak úgy munkába az ott dolgozók, hogy nem történik meg egészségügyi ellenőrzésük.

A tárgyi feltételek – veszélyeshulladék-kezelés, egyéni védőfelszerelések, az ápoláshoz, gondozáshoz szükséges eszközök megléte, a fertőtlenítés és a mosogatás szabályai – a vizsgált intézmények döntő többségénél biztosítottak voltak, csak néhány esetben tártak fel hiányosságot.

Az eddig vizsgált 345 intézmény közül 273-ban nem kellett semmilyen intézkedést hozni – emelte ki Müller Cecília, hozzátéve: rendszeressé fogják tenni ezeket az ellenőrzéseket, és nem kizárt, hogy jogszabály-módosításra is szükség lesz.

A szakember beszélt a kórházak új beutalási rendjéről is. Mint mondta, csökkent az új fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma, ezért vissza lehet térni a járvány kezdetekor alkalmazott beutalási rendhez.

Kifejtette: az új beutalási rendnek megfelelően az új, súlyos állapotú koronavírus-fertőzötteket immár két fővárosi intézménybe, a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László kórház) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kell szállítani.

Jelenleg 35 kórházban ápolnak koronavírus-fertőzött betegeket országszerte, de azért, hogy ezek az intézmények is vissza tudjanak téri a teljes körű egészségügyi ellátáshoz, centralizálták a koronavírusos betegek ellátását.

Azokat a betegeket, akik jelenleg is kórházi ápolásra szorulnak fertőzöttségük miatt, nem kell a budapesti intézmények valamelyikébe szállítani, de ha ezt az adott kórház kéri, telefonos konzultáció után a két intézmény közül az egyik fogadja majd a betegeket – mondta.

A szakember hangsúlyozta: a járványügyi felkészültséget fent kell tartani arra az esetre, ha bármilyen változás lenne a megbetegedési számokban, és a beutalási rend tartalmazza azokat az intézményeket is, amelyek szükség esetén újra bevonhatók a koronavírusos betegek ellátásba.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) akkreditált laboratóriuma részt vett egy úgynevezett nemzetközi jártassági vizsgálatban: ismeretlen mintákból kellett az új koronavírus jelenlétét és mennyiségét kimutatni. Ezen a vizsgálaton az NNK laboratóriuma száz százalékban megfelelt – közölte.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy van elegendő donor a vérplazma-kezelésekhez.