Müller Cecília hozzátette, a beoltottak száma már bőven meghaladja az 5 milliót, és hangsúlyozta a második oltás fontosságát, hiszen csak az nyújt teljes, hosszan tartó védettséget.

Hirdetés

Az országos tisztifőorvos köszönetet mondott azoknak, akik megbíztak a szakemberekben, és biztonságosnak, hatásosnak tartják az oltóanyagokat.

Kifejtette: egy új betegség esetén természetes az emberekben az idegenkedés, ráadásul a külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a védőoltások robbanásszerűen kerültek piacra. Ez nem így volt – mutatott rá -, hiszen a vakcinák hosszú ideje fejlesztés alatt vannak. Korábban a sárgaláz elleni védőoltás is a vektorvakcinák technológiájával készült, és az mRNS vakcinának is tízéves története van – mondta.

„Büszke vagyok az egészségügyi dolgozóinkra, óriásit teljesítettek, Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin. Magyar készítésű gyógyszereket fejlesztettünk ki félelmetes gyorsasággal a járvány ideje alatt, úgy, hogy a Faviripavirt, Remdesivirt Magyarországon gyártották” – fogalmazott.

Korábban írtuk

„Tapasztalataink és tudásunk alapján indokolt az, hogy a magyar oltóanyaggyár is elinduljon, részben önellátóvá kell válni a magyar emberek biztonsága érdekében” – mondta.

Müller Cecília kiemelte, hogy a járványügyi készültséget folyamatosan fenn kell tartani, mert nincsen vége a pandémiának. De ha a vírus nem talál fogékony szervezetet közöttünk, máshová vándorol, ezért a védőoltásoknak nagy jelentőségük van.

Azt mondta, nem lehetetlen megszabadulni a kórokozótól, példaként említve, hogy a WHO egyszer már himlőmentesnek nyilvánította a világot. Elmondta: mindaddig fenntartják az oltóbuszok működését, amíg igény van azokra.

Öt oltóbusz járja az országot, amelyeken naponta átlagosan 180 embert tudnak beoltani. A buszok a városoktól távol lévő helyekre, illetve kistelepülésekre viszik el az oltást – fűzte hozzá.