Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A Jobbik egri szervezetének huszonhét tagja levélben tájékoztatta Jakab Péter elnököt és a pártvezetést arról, hogy kilépnek a Jobbikból.

„Elfáradtunk. Belefáradtunk az örökös harcba, az állandó ellenszélbe, amely mostanra már nemcsak szemből, de hátulról és oldalról is fúj, tép minket. Itt, a végeken, Egerben mi kérlelhetetlen harcosai voltunk a céljainknak. Az elmúlt majdnem húsz évet, amelyet annak idején mi csapatként kezdtünk, most mi is zárjuk le, de barátokként” – fogalmaznak.

Az egri alapszervezet alapítója, Sneider Tamás, a Jobbik egykori elnöke közösségi oldalán reagált a történtekre. Szerinte az egri szervezet megszűnésével egy korszak zárult le a Jobbikban, hiszen az egri szervezet megalakulását ötvennégy követte a térségben.

„Mára ezekből papíron néhány, a valóságban egyetlen működő szervezet maradt talpon. A volt egri alapszervezeti tagságot nem hibáztatom, amiért nem kívánják folytatni a harcot a meglévő kereteken belül. Hatalmas türelemről tettek tanúbizonyságot azzal is, hogy eddig folytatták a tevékenységüket a Jobbik színeiben” – tette hozzá az egri alapító.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Hírlap honlapján olvashatnak.