Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Michael Ignatieff hangsúlyozta, hogy olyan irányadó ítélet született, amely Európa-szerte megerősíti a szabad intézmények jogi védelmét.

Úgy fogalmazott: „A mai döntéssel a lex CEU érvényét vesztette. Az ítélet visszaállítja a szabadságunkat.” Hozzátette, a verdikt teljesen egyértelmű, a legfőbb európai igazságszolgáltatási szerv hozta meg, az egyetem szabadon döntheti el, hogy milyen képzéseket tervez Magyarországon, és élni is fog ezzel a szabadsággal.

Elmondta, ennek ellenére továbbra is fenntartják az új bécsi kampuszt, a budapesti tervekkel kapcsolatban pedig még nem döntöttek, de elképzelhető, hogy indítani fognak néhány amerikai akkreditációjú programot.

Arra a kérdésre, hogy kérnek-e anyagi kártérítést a magyar kormánytól, az elnök-rektor közölte, noha a költözés mintegy 200 millió euróba került, erről túl korai lenne még beszélni.

Korábban írtuk

Fodor Éva, az intézmény professzora, korábbi rektorhelyettese kijelentette: örömmel nyugtázták a döntést, azonban az nem csak a CEU-ról szól, miután a kutatás és az oktatás szabadságát a kormány több más esetben is akadályozta az elmúlt években. Példaként többi között a Magyar Tudományos Akadémia „állami kontroll alá vonását”, illetve egyes egyetemek átszervezését említette.

Arról is beszámolt, hogy új kutatóintézetet hoznak létre Budapesten CEU Demokrácia Intézet néven, amelynek feladata a demokráciával kapcsolatos kérdések kutatása és megvitatása lesz minél szélesebb körben, minél több szempontból. Emellett meg kívánják erősíteni kapcsolataikat a magyar kollégákkal és más egyetemekkel.

Eközben Soros György, a CEU alapítója az AFP és a Reuters hírügynökség szerint közleményt adott ki, miszerint „az ítélet túl későn érkezett”. „Nem tudunk visszatérni Magyarországra, mert az ott hatályos törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek” – írta.