A miniszterelnök ezt kedden közölte újságírókkal Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.

Elmondta, hogy a pénzügyi paktumhoz az eurózónán kívüli EU-országok is csatlakozhatnak majd, de a szövegezési munka során megerősödött az az elem, hogy a következményeket a paktumhoz csatlakozóknak csak az euróövezetbe való belépés után kell majd viselniük. Szintén a paktumhoz való magyar csatlakozás mellett szól – tette hozzá Orbán -, hogy a tervezetben már nincs benne az adóharmonizáció terve.

A miniszterelnök megbeszélést folytatott Barrosóval mindazokról a kérdésekről, amelyek ügyében az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény a múlt kedden – egy hónapos válaszadási határidőt kikötve – kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, valamint számos más, Brüsszel által szóvá tett magyar jogalkotási témáról is, így például a bírói függetlenségről.

A tárgyalások minden téren előrelépést hoztak, de még maradtak tisztázandó kérdések az Európai Bizottsággal – mondta Orbán az újságíróknak.

A jegybanki szabályozást illetően – közölte – abban nem tudott engedményt tenni, hogy a jegybankelnöknek a magyar alaptörvényre esküt kell tennie, valamint hogy a jegybankelnök fizetésére is vonatkozik a közszolgákra érvényes általános fizetési plafon előírása. Az eskü szövegét illetően Orbán Viktor szerint további egyeztetésre lesz szükség, a fizetési plafon vonatkozásában pedig azt kívánja alátámasztani érvekkel a magyar fél, hogy a szabályozás általános jellegű, és nincs mód kivételekre.

A Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásától viszont eláll Magyarország – közölte Orbán. Szintén el tudja fogadni a magyar fél a brüsszeli jogi észrevételeket a monetáris tanács tagjainak felmentésével kapcsolatban, valamint a monetáris tanács ülésein való kormányzati részvétel szabályozásával kapcsolatban – utóbbi vonatkozásban azonban kikötve azt, hogy valamilyen fajta együttműködésnek lennie kell.

Az Európai Bizottság a jegybanki függetlenség ügye mellett két másik témában – a bírói tevékenység felső korhatárát illetően, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban – is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Az előbbivel kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a magyar fél itt nem lát diszkriminációt – és az ügyet nem is tekinti igazságszolgáltatási kérdésnek -, hanem a nyugdíjrendszer összhangjának a megteremtéseként fogja fel a témát. E téren tehát szintén további tárgyalások szükségesek. Az adatvédelmi hivatal függetlenségét illetően nem lát gondot és „értékvitát” a miniszterelnök. Szerinte minden olyan javaslatot el fognak fogadni, ami a hivatal vezetőjének megerősítésére irányul.

Mindezek alapján derűlátónak mondta magát a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi támogatásról.

A magyar fél kész a tárgyalások megkezdésére – közölte. Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság korábban a jegybanki függetlenség ügyének megoldásától tette függetlenné a pénzügyi támogatási tárgyalások megkezdését, Orbán Viktor hangsúlyozta: itt nem lát megoldandó politikai problémát, Magyarország és az Európai Bizottság között ugyanis teljes a szándékegybeesés a jegybanki függetlenséget illetően.

Kérdésre válaszolva Orbán úgy vélekedett, hogy nincs szükség az Országgyűlés összehívására az eredetileg tervezett időpont előtt, a Brüsszel által elvárt törvényi változtatások végrehajtása érdekében.

Barroso a találkozó után kiadott közleményben arra helyezte a hangsúlyt, hogy gyors választ vár a magyar féltől az Európai Bizottság múlt héten felvetett aggodalmaira. Hozzátette: Orbán Viktor jelezte, hogy kész gyorsan megoldást keresni a szóban forgó ügyekben. A végrehajtó EU-testület pedig kész azonnal értékelni a magyar válaszokat, amint azok megérkeznek hozzá – emelte ki.

A bizottsági elnök megismételte: a végrehajtó testület számára kulcsfontosságú, hogy az uniós szabályokat – „szövegében és szellemében” – Magyarország és valamennyi más tagállam teljes mértékben tiszteletben tartsa.

Azt is hangoztatta, hogy a pénzügyi és gazdasági válság idején kiemelkedően fontos Magyarországon a piacok és a lakosság bizalma.

Egy bizottsági forrás az MTI-nek azt mondta: a mostani találkozót követően a testület derűlátó azzal kapcsolatban, hogy közösen hamarosan sikerül megoldást találni a vitatott jogszabályok ügyében.

Találkozott Orbán Viktor Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével is. Megvitatták a tagállamok költségvetési politikájának szorosabb összehangolását célzó kormányközi megállapodást, és a megbeszélésen Orbán Viktor „örömét fejezte ki, hogy a magyar szempontból fontos szakaszok megfelelően alakulnak a tervezetben, így elhárulhat minden akadály az elől, hogy a magyar Országgyűlés – a szükséges vita lefolytatása után – támogassa a megállapodást”.

Orbán Viktor Martin Schulzcal, az Európai Parlament új elnökével is tárgyalt Brüsszelben. Mint a parlamenti elnök elmondta: a miniszterelnök neki is jelezte, hogy a kormány kész módosítani bizonyos jogszabályokat. Schulz a beszélgetés során magánvéleményként kifejtette a magyar alkotmánnyal és a kormányfő politikai stratégiájával kapcsolatos aggodalmait is.

(MTI)