Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A lap szerdai számában megjelent cikkben Nagy István hangsúlyozta, hogy a szüretre, a szőlő feldolgozására és a borkészítésre vonatkozó új adminisztrációs szabályok érvényesítése és az ePincekönyv használata hozzájárul a borpiac átláthatóbbá tételéhez, a szőlő-bor ágazat fehéredéséhez, és a fogyasztók pontosabb tájékoztatásához.

A tárca szándékai szerint az új borszabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy az elektronikus ügyintézés a lehető legszélesebb körben elterjedjen. Lényeges cél, hogy egy adatról csak egy alkalommal kelljen adatot szolgáltatni – hangsúlyozta Nagy István. Életszerű, a valóságot legjobban leképező, egyben pontos adatközlésre motiváló adminisztrációs rendszert kell kiépíteni, ebben az esetben lesz érdemi tehercsökkentés a borászoknál – jegyezte meg a miniszter.

A tervek szerint több teret kap az utóellenőrzés, az eredetvédelemben pedig a lehető legtöbb döntést a helyi termelői közösségek kezébe adják. A tárca számításai szerint a törvény és végrehajtási rendeleteinek hatálybalépése után, az ePincekönyv-rendszernek köszönhetően a jelenlegi töredékére csökken az egy-egy borászati termék forgalomba hozatalához szükséges hatósági bizonyítványok kérelmezésére fordított átlagos ügyintézési idő. Miután az új szabályozás szerint a borászati termékek forgalomba hozatalakor az előzetes engedély helyett elég lesz a bejelentés, ezzel további napokat nyernek és költséget takarítanak meg a bortermelők – áll a cikkben.

Korábban írtuk