Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Harminc külhoni magyar jogászhallgató nyerte el a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjat, amelyre a Magyarországgal szomszédos országokban vagy a diaszpórában élő, jogászképzésben részt vevő hallgatók jelentkezhettek – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Mint írták, a tárca nemzetpolitikai államtitkársága augusztusban hirdette meg idei felhívását a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra. A pályázatokat augusztus 24. és október 10. között lehetett benyújtani.

A támogatást elnyerő pályázók között 21 erdélyi, hét vajdasági és két  felvidéki fiatal van. Azt, hogy a pályázatok megfelelnek-e a formai követelményeknek, a felhívást kiíró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vizsgálta, a tartalmi és szakmai értékeléseket a nemzetpolitikai államtitkársággal és a Budapesti Ügyvédi Kamarával együttműködve végezte.

Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók 12 hónap alatt 600 ezer forint támogatásban részesülnek, a pályázat teljes kerete 18 millió forint. Az ösztöndíjasokat év közben ügyvédek segítik, nyári gyakorlatukat pedig egy ügyvédi irodánál töltik. A szakmai programban közreműködik a Budapesti Ügyvédi Kamara.

Felhívták a figyelmet: az ösztöndíj meghirdetésével a magyar kormány célja a magyar jogászképzés fejlesztése a külhoni magyar területeken, ezáltal a külhoni magyarság „jogi gyarapodásának” elősegítése a Kárpát-medencében és a diaszpórában.