Terézia Mora magyar származású német író a Német Könyvdíj (Deutscher Buchpreis) átadási ünnepségen a frankfurti városházán a 65. Frankfurti Könyvvásár megnyitása előtt két nappal, 2013. október 7-én. (MTI/EPA/Arne Dedert)
Hirdetés

Barnás Ferenc író számára a választások eredménye „nagyon meglepő” volt. Az író elmondta: „a magyar demokrácia szégyenének” tartja, hogy az ellenzéki szövetség vezetői nem álltak a vezető jelölt mögé a választás éjszakáján, amikor az éppen elismerte vereségét. Hozzátette: „Egy ilyen erkölcsű politikai szövetség kudarcra van ítélve”. Barnás Ferenc Magyarország jövőjét csakis az Európai Unión belül látja.

Tompa Andrea író, színikritikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Mi Hazánk most a harmadik legerősebb erő az új parlamentben, miközben az „LMBT emberek elleni gyűlölet állami gyakorlattá vált”. Nem tartja tisztességesnek vagy demokratikusnak a választásokat, mégis elment szavazni, és megkérte az olvasókat, gondolkodjanak el azon, nevezhetjük-e demokráciának azt, amikor az ellenzéki jelölt pontosan öt percet kap arra, hogy a közmédiában kampányoljon.

Fischer Iván Kossuth-díjas karmester nagy felelősséget érez a polarizált ország újraegyesítésében. Szerinte a magyarok két buborékban élnek, kétféleképpen gondolkodnak, és ellenségként tekintenek egymásra. A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője elmondta, a kormány képviselői mindig hangsúlyozzák, hogy a támogatás független az előadók véleményétől. „Én ehhez tartom magam. Tehát szabad vagyok, szabadon választom meg a repertoáromat, és szabadon beszélek a körülményekről”.

Mora Terézia magyar származású német író szerint az ellenzéknek nem sikerült felkeltenie a reményt a magyar vidéki rezignált tömegekben, akiknek az államilag irányított médián kívül nincs más információforrásuk arról, hogy lehet másképp is élni. „Hadd válasszák meg a legó méretű Putyinjukat. Legalább csak otthon tud kárt tenni”.

Korábban írtuk

Tóth Kinga író azt kérdezte, vajon Magyarország ismerte-e valaha is a demokráciát. Szerinte nagyon kevés ideje volt kipróbálni, és a kommunizmus bukása után az „üzlet” ment tovább, a földet, a természetet eladták. Ezeknek a folyamatoknak az eredménye most is látható, oligarcháké a tavak, természeti területek, műemlékek, és a sportcsarnokok – állítja.

(Forrás: mandiner.hu)