Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Gelencsér Ferenc felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 2-án
Hirdetés

A párt elnöke szerint februártól „jelentősen visszavesznek a parlamentben.” Ők úgy látják, hogy a kétharmados többség mellett nincs értelme törvényjavaslatokat benyújtani vagy részt venni a többségi javaslatok vitájában. A szavazásokon nyomnak gombot, vagyis teljesítik a házszabályi minimumfeltételeket, a frakcióvezető is megszólal majd időnként, de nem ülnek be „statisztálni az egypárti hatalomgyakorláshoz” – erről számolt be Gelencsér Ferenc Momentum-elnök a 444.hu-nak egy múlt pénteki sajtóbeszélgetésen.

A Magyar Nemzet a portál beszámolójára hivatkozva ismerteti, a fennállása óta ilyen háttéreseményt még nem tartott a Momentum: a jelek szerint csak a számukra baráti sajtót hívták meg. A cél az lehetett, hogy fenntartsák a figyelmet a párt „húzóneve”, Donáth Anna február 4-i visszatéréséig.

Előszeretettel használják a kivonulásformulát

A parlamenti munka hanyagolása nem újdonság a baloldalon. Gyurcsány Ferenc már 2016-ban bejelentette, hogy a DK akkori képviselői kivonulnak az Országgyűlésből, és inkább az emberek között politizálnak. Gyurcsányék azóta is előszeretettel használják a kivonulásformulát politikai kommunikációjukban.

Most valami hasonlóra készül a Momentum is: a párt tagjai az idézett sajtóeseményen azt vetítették előre, hogy a jövőben akár a politikusaik is meglátogathatnak hatvan év feletti rászorulókat, akiknek majd tűzifát visznek, sőt azt fel is aprítják.

A debreceni akkumulátorgyár témájára is lecsaptak

Gelencsér Ferencék a debreceni akkumulátorgyár témájára is lecsaptak. Miután az LMP a saját ziccerét kihagyva nem vette fel a helyi népszavazáshoz szükséges aláíróíveket, a Momentum is beadott egy kérdést. Amennyiben ezt jóváhagyja a helyi választási bizottság, úgy a frakció – Gelencsér szerint – lényegében Debrecenbe költözik, hogy teljes gőzzel készüljenek a kampányra.

– Nem lesz könnyű bő harmincezer aláírást összegyűjteni, de ha összejön és a helyiek nemet mondanak, az komoly politikai fegyvertény lesz, egyben súlyos vereség a kormánypártnak: ha a helyiek ellenében is megépül a gigantikus akkumulátorgyár, a Fidesz jelentősen meggyengül Debrecenben

– ábrándozott a Momentum-elnök a 444.hu cikke szerint.

A párt politikai stratégiájához tartozik még, hogy a klímapolitikát a leghangsúlyosabb témává emelik. Szerintük ezzel ellenpólust lehet képezni a témában a környezetvédelmi kérdéseket mellőző és rendre az iparosítást szorgalmazó kormánynak. Emellett, ahogy a párt tagjai között többen említették, a párt a klímaváltozás és a környezetpusztítás miatt aggódókat tekinti az egyik legfontosabb potenciális szavazórétegének.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk