Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Navracsics Tibor elmondta, hogy az EKF-programra szánt 50 milliárdos támogatáson kívül a Veszprémi Főegyházmegye is támogatásban részesül, az érsekség épületei 40 milliárd forintból újulhatnak meg.

Hirdetés

Mint mondta, az Európai Unió támogatása jelképes, alapvetően nemzeti forrásból valósul meg a programsorozat, emellett az unió a tagállamokra, azon belül a térségre és a városra bízza azt, hogy milyen beruházásokat és programokat valósít meg.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy a gazdag történelmi múlt, a pezsgő kulturális jelen és a pályázatban megfogalmazott ambiciózus jövőkép a program sikerének záloga. Szavai szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése jó lehetőséget ad a közösség, a város és a térség fejlesztésére.

Mint mondta, nem pusztán Veszprém, hanem a Bakony-Balaton térségének egésze szempontjából jelentős lépésekben gondolkodnak. Hozzátette: nem szabad túlzásba vinni az infrastrukturális fejlesztéseket, számolni kell az építmények fenntartási költségével is. Egyebek mellett megújulnak jelenleg funkció nélküli, üresen álló épületek, megszépül a vasútállomás és környéke.

Korábban írtuk

Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke elmondta, hogy megújulnak a veszprémi várban lévő érseki épületegyüttesek, egységes szemléletben születnek újjá a város történelmi, kulturális, hitéleti létesítményei. Többek között megújul két kápolna, kiállítási teret hoznak létre és zarándokszállást és szállodát alakítanak ki.