Tüntetést szervez vasárnap Budapestre az elmúlt hetekben létrejött baloldali szövetség, az ellenzéki pártok népszavazást követelnek a paksi bővítés ügyében. Az eseményen Gyurcsány Ferenc (DK) lesz az első szónok, de felszólal Jávor Benedek (PM), Fodor Gábor (Liberálisok) és Bajnai Gordon (Együtt) is.

Bajnai és Gyurcsány szerepvállalása azért is furcsa, mert miniszterelnökként mindketten a bővítés mellett voltak. Bajnai például 2010-ben, az atomerőműben Mesterházy Attilával tett látogatása után így fogalmazott:

– A paksi atomerőmű bővítése nemzeti, stratégiai ügy.

Gyurcsány Ferenc pedig egy esztendővel korábban, 2009 februárjában – még lemondása előtt – a követekezőket mondta az Országgyűlés jegyzőkönyve szerint:

– Ha a korábban tervezettnél átfogóbb és több támogatást adunk a bioenergia, a biomassza előállítására, az ebből való energiatermelésre, a megújítható energiaforrásokból származó energiatermelésre – lásd szélenergia, meg fogjuk duplázni itt a kapacitásokat -, a geotermikus erőművekre, és szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük – ha mindezeket megtesszük, akkor Magyarország a régióban olyan ország lesz, amelynek nem kell attól rettegnie, hogy ha valahol baj van az energetikai rendszerben, akkor nem tudunk fűteni, vagy le kell kapcsolni a villanyt, hanem olyan ország lesz, amely, ha kell, akkor a legrosszabb körülmények között is meg tudja védeni saját érdekét, esetleg segíteni még másoknak is.

(demokrata.hu)