Paksi bővítés: az MSZP és Bajnai is akarta
A volt miniszterelnök, aki Mesterházy Attilával látogatott el az erőműbe, a Paks TV-nek nyilatkozott a beruházás fontosságáról.
– A paksi atomerőmű bővítése nemzeti, stratégiai ügy – fogalmazott akkor Bajnai.
Bár a szocialisták és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció is élesen támadja a bővítést, nagykövetségi táviratok tanúsága szerint 2009-ben még meg voltak győződve arról, hogy azt egyedül az oroszok képesek korszerűen, biztonságosan és hazánk energiaigényeinek megfelelően végrehajtani. A WikiLeaks által közzétett iratokból kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök már 2008-ban arról beszélt, hogy egy vagy két reaktor építésével kell bővíteni a paksi erőművet – igaz, ez csak hónapokkal később derült ki, később pedig már válságkezelő intézkedésként beszélt a beruházásról.
Ráadásul, míg az Orbán-kormány rendkívül kedvező, harmincéves futamidejű hitelt kap majd az orosz államtól, addig a szocialisták – mint az a táviratokból kitűnik – nemzetközi hitelintézetektől, például a Világbanktól és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól vettek volna föl piaci kamatozású hitelt a beruházáshoz, ami az ország pénzügyi kitettségét sokkal inkább növelte volna. Az is beszédes, hogy Gyurcsány Ferencék a hitelért cserébe akár kisebbségi tulajdonrészt is adtak volna a pénzügyi befektetőknek, ami megszüntette volna a teljes állami felügyeletet egy kulcsfontosságú stratégiai ágazatban. Ennek következtében a haszon egy jelentős része a magyar költségvetés helyett külföldre áramlott volna, ráadásul az energiaárakat is kedvezőtlenül befolyásolhatta volna egy részleges privatizáció. Ezzel szemben az Orbán-kormány az államközi szerződés megkötésekor ragaszkodott ahhoz, hogy a beruházó ne szerezzen részesedést.