Pályázat indul a pedagógusok számára a környezetvédelmi világnapon
Harmadik alkalommal hirdeti meg pályázatát a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a környezetvédelmi világnapon „a közoktatásban, köznevelésben, szakképzésben dolgozó tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, egyéb munkatársak fenntarthatóságért tett munkájának elismerése céljából” – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.A közleményben emlékeztettek: a pályázat megálmodója és életre hívója Király Nóra, miniszteri biztos, az egyesület alapítója. A kezdeményezés szakmai partnere a Zöld Követ Egyesület.
A tájékoztatás szerint azoknak a környezetvédelem iránt elkötelezett pedagógusoknak szeretnének elismerést nyújtani, akik különösen aktívak a fenntartható fejlődést szolgáló nevelés-oktatás területén, akik munkájukkal, életszemléletükkel a diákjaik számára a társadalmi, ökológiai és gazdasági fenntarthatóság fontosságát közvetítik és ezáltal környezetvédelmi cselekvésre inspirálják a fiatalokat.
Az első három díjazott 250 000, 200 000 és 150 000 forint díjazásban részesül, illetve az iskola, ahol tanít ingyen környezetvédelmi, szemléletformáló előadást vehet igénybe a Zöld Követ Egyesület megvalósításában.
A pályázaton induló összes pedagógus iskolája részt vesz egy sorsoláson is, ahol egy 150 000 forint értékű környezetvédelmi fejlődést biztosító tárgyi eszközt sorsolnak ki – tették hozzá.
Emellett az idén is várják olyan cégek felajánlásait, amelyek fontosnak tartják a fenntartható fejlődést és szeretnék az ebben dolgozó pedagógusokat elismerni és segíteni, ők különdíjat ajánlhatnak fel és adhatnak át a pályázat keretein belül.
A pályázatokat szeptember 30-ig várják a ficsak.hu/zold-jovoert-pedagogus-dij-2025 oldalon, ahol a pályázati feltételek és a korábbi évek nyertes pályázói is megtalálhatóak; az eredményhirdetés október 21-én, a földünkért világnapon lesz – áll a közleményben.