Burány Sándor, a párt egyik frakcióvezető-helyettese a 2021-es büdzsé elfogadása után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy ezek a települések jövőre az ideinél jóval kisebb összegből gazdálkodhatnak majd, Budapest pedig nettó befizetővé válik.

Hirdetés

Burány Sándor azt mondta, a költségvetésnek ahhoz is segítséget kellett volna nyújtania, hogy az emberek megőrizhessék a munkahelyüket, vagy ha elveszítették azt, akkor kellő jövedelmük legyen addig, míg állást találnak. A Párbeszéd ezért azt javasolta, hogy az álláskeresési támogatás összegét emeljék meg és maximálják a minimálbér kétszeresében, időtartamát pedig újra növeljék kilenc hónapra, de a kormánypártok elutasították az indítványt – emlékeztetett.

Az egészségügyi költségvetésben nincs elég forrás ahhoz, hogy az ágazat megerősödve dolgozzon a jövőben és így nézhessen szembe egy esetleges újabb vírusfenyegetettséggel – jelentette ki.

Tordai Bence frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy a Párbeszéd a módosító javaslataival nem csak az anyagi, de a biológiai lét biztonságának megteremtésére is koncentrálni akart. A párt olyan ágazatokra próbált nagyobb hangsúlyt helyezni, amelyek biztosítják egy igazságosabb, és fenntarthatóbb módon élő társadalom megteremtését – fogalmazott. Végre kell hajtani egy zöld fordulatot, fejleszteni kell az egészségügyet, csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, elősegíteni a társadalmi mobilitást és támogatni az oktatást – sorolta.

Korábban írtuk

Megjegyezte, hogy az alapjövedelem bevezetéséről szóló javaslatukat az MSZP és a DK képviselői, „sőt meglepetésre” Varga Mihály pénzügyminiszter is a szavazatával támogatta. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem zárják ki, hogy a miniszter véletlenül nyomott igent.

A bosszú költségvetése: és vajon a fideszes önkormányzatoknak miből lesz pénzük? – Tordai Bence és Burány Sándor sajtótájékoztatója #Párbeszéd

Gepostet von Párbeszéd Magyarországért am Freitag, 3. Juli 2020