A klímaválságról is Brüsszel tehet?Vajon mit gondolnak a magyarok? #Párbeszéd

Gepostet von Barabás Richárd am Montag, 25. November 2019
Hirdetés

Barabás Richárd szóvivő hétfőn a budapesti Széchenyi téren, a legöregebb fővárosi fánál tartott sajtótájékoztatón a klímaváltozásról úgy fogalmazott, a helyzet „ma még nem válságos, és megelőzhető a katasztrófa”.

Az ellenzéki politikus a törvényjavaslat indokaként megjegyezte, a Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára kihirdetett klímavészhelyzet nem elég, mert „cselekednünk kell”.

Közölte: a klímavédelmi törvényben vállalná a parlament, hogy 2030-ig 55 százalékkal csökkentik az ország karbonkibocsátását, és azt is, hogy 30 százalékkal csökkentik az energiafelhasználást. Ehhez kapcsolódóan lakásfelújítási programok indítását vetette fel.

A törvényben vállalnák azt is, hogy 2030-ig 35 százalékra növeli az ország az energiamixben a megújuló energiák arányát, továbbá eltörölnék a szélerőművek építésére vonatkozó korlátozásokat, és 27-ről 5 százalékra csökkentenék a napelemek áfáját – tette hozzá Barabás Richárd.

A szóvivő egyúttal felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul bocsássa széles körű nyilvánosság elé azt a klímavédelmi konzultációt, amelyet „valamelyik kormányzati honlapon eldugott”.

Botrányosnak nevezte, hogy a kormány „milliárdokat költ riogató és félelemkeltő kampányokra, miközben a valódi problémával, a klímaváltozás kérdésével nem mer szembenézni”. A Párbeszéd „valódi konzultációt” indít a kérdésről – jelezte.

„A valódi problémával: a klímaváltozás kérdésével nem mer kiállni az Orbán-kormány az emberek elé. A kormány viselkedése most egy picit olyan, mint az a nagyhangú kocsmatöltelék, aki mindenkivel nagyon szívesen kiáll egy kis bunyóra, de amikor egy nagyobb valaki szembeáll vele, akkor hirtelen behúzza fülét-farkát. Na, a magyar kormány pontosan így viselkedik: amikor valódi ügy van, amikor tétmeccs van, akkor behúzzák fülüket-farkukat, és nem mernek lépni, csak Brüsszelre mutogatnak.”