Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese egy vasárnapi, online sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy a kormánynak és az önkormányzatoknak minél előbb cselekedniük kelljen, amikor a légszennyezettség eléri a kritikus szintet. Tordai Bence hozzátette, Magyarországon évente 10-15 ezer ember hal meg a szennyezett levegő miatt, ráadásul a légszennyezettség a koronavírus-fertőzés tüneteit is súlyosbítja.

Hirdetés

A Párbeszéd azt is indítványozza, hogy a tűzifatámogatást minél hamarabb és minél kiterjedtebb formában indítsák be, mert nagyon sok falu és város levegője szennyezett a rossz minőségű fűtőanyagok miatt.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapest „elkezdett fulladozni” a rossz levegő miatt, a kormány „átgondolatlanul és kapkodva” meghozott intézkedései pedig nagymértékben sújtják a fővárosiakat. A „felelőtlenül, mindenféle tervezés nélkül” bevezetett ingyenes parkolás nemcsak közlekedési káoszt okoz, de a budapestiek életét is veszélyezteti – jelentette ki. A Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy az ingyenes parkolás miatt nagyon sokszor alakul ki dugó, ami a közlekedésre és az egészségre is károsan hat.

A politikus egyúttal azt kérte, hogy a kormány az M0-s használatát tegye ingyenessé, és ezzel könnyítse meg a budapestiek és a főváros agglomerációjában élők közlekedését.

Korábban írtuk

Tiszta levegőt mindenkinek! – Dorosz Dávid és Tordai Bence online sajtótájékoztatója

Tiszta levegőt mindenkinek! – A Párbeszéd javaslatai a kormány kapkodó járványkezelése helyettDorosz Dávid (elnökségi tag, főpolgármester-helyettes) és Tordai Bence (elnökségi tag, frakcióvezető-helyettes) online sajtótájékoztatója #Párbeszéd

Posted by Párbeszéd Magyarországért on Sunday, November 15, 2020