Patrona Hungariae

István király rendelkezései közé tartozott, hogy minden tíz falu köteles templomot építeni. A történészek máig nem tudnak dűlőre jutni abban, hogy a koronát II. Ottó német-római császár vagy II. Szilveszter pápa küldte-e a magyar királynak. De valójában mindegy is, mert ugyanazt képviselték. István biztos volt benne, hogy a nyugati kereszténységhez, vagyis Rómához kell csatlakoznia, ha meg akarja tartani országa európai státusát. Megszervezte a közigazgatást, a megyerendszert, királyi törvénynapokat tartott Székesfehérváron, mivel királyi székhelyét a keresztesek szárazföldi útja mellé telepítette. Mélyen vallásos volt, fiának, a dinasztia remélt folytatójának, Imre hercegnek hagyta az Intelmeket, amelyek tekinthetők az első magyar alkotmánynak is. Ez Európában egyedülálló műfaj volt.

Amikor fiát tragikus körülmények között elveszítette, addig is meglévő Mária-tisztelete azt a gondolatot adta a királynak, hogy országát és koronáját a Szűz Máriának, a Boldogasszonynak ajánlja. Így érezte biztos kezekben az országot és népét. A Patrona Hungariae nevet ettől kezdve használták, ami Magyarország védasszonyát, patrónusát jelentette. Az örökös nélküli bizonytalanságban, átlépve a földi királyokon és trónkövetelőkön, a Boldogasszonyhoz folyamodott. Szokatlan, hogy István király az égiek országába fölvette Máriát, aki egy más dimenzióban létezik, „földi tisztség” elfogadására – közjogi méltóságra – kérte.

Hogyan alakult ki az ünnep dátuma? A Magyarok Nagyasszonya tisztelete a fölajánlás napjához, augusztus 15-hez kötődött. XIII. Leó pápa (1878–1903) Vaszary Kolos hercegprímás kérésére 1896-ban a millennium idején viszont október második vasárnapjára engedélyezte az ünnepet. A liberális nemzetállamra jellemző ünnepi törvénycikk nem említi a patrónus Nagyasszony nevét. A Patrona Hungariae tisztelete Szent István felajánlásával kezdődött, bizonyítéka ennek a lebontott esztergomi Porta speciosa homlokzati freskója, amely a Hartvik-legenda (István életét megörökítő kora középkori életrajzi mű) hatását tükrözi.

I. Lipót császár (1657–1705) a pozsonyi országgyűlés alkalmával Máriavölgybe zarándokolt, ahol a török alól fölszabadult országot a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta. A kegyszobrot ekkor a Napbaöltözött Asszony jelvényeivel díszítették, s ezáltal az ország királynője szinte kozmikus jelleget öltött. A kultusz nemcsak jámborság okán, hanem politikai szándékból is terjedt, a kezdődő szabadkőművesség ellensúlyozására. A millennium után a XX. században sok új és újjáépített templomnak a Magyarok Nagyasszonya lett a patrónája. Jellegzetes ikonográfiáján a Szűzanya fejére a 12 csillagú korona helyett a magyar Szent Korona, a karján ülő Kisjézus kezébe az országalma, Mária másik kezébe a jogar került. A Magyarok Nagyasszonyának ikonográfiáját szépen tükrözi az a metszet, amelyik a Jordánszky Elek püspök gyűjtött a boldogságos Szűz Mária kegyelmi képeinek rövid leírásában. Az azóta is egyedülálló kötet 1836-ban jelent meg Pozsonyban.

A Patrona Hungariae név ősiségét mutatja a ma is énekelt régi himnuszunk: „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk…” A magyarok védasszonyának latin elnevezése valamilyen okból zavarta a társadalom baloldali és liberális rétegének politikai elgondolásait. Vélhetőleg az úgynevezett „keresztény kurzus” történelmi időszakához való kötődése okozhatott gondot.

Gyurcsány Ferenc korábbi baloldali miniszterelnök azt találta mondani, hogy „Mária levette a kezét az országról”. Ez a kommunisták vágyálma napjainkig. Pedig ez a létállapot mindig megmarad, Mária népe, Mária országa vagyunk. Igaz, a Regnum Marianum nem azonos a Patrona Hungariae magasabb szintű dimenziójával, de abból eredeztethető. A magyarok Patrónája pedig éppúgy vigyáz népére, mint a kezdetekben.