A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mindig jogi választ ad a politikailag túlfűtött, motivált kérdésekre is – emelte ki az NVB elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

Patyi Andrást annak kapcsán kérdezték, hogy számos népszavazási kérdés beadványát nyújtották be a testület elé. Az NVB elnöke elmondta: kedden is jogi választ adtak, mind a hét kérdésben egyhangúlag hozták meg az elutasító döntést.

Az NVB elnökét kérdezték a Momentum által benyújtott, de még nem elbírált kérdésekről is. Ezek egyike a kormányfői mandátumot érinti. Ennek kapcsán Patyi András megjegyezte, hasonló kérdésben már 2014-ben döntött a testület, s az elutasításukat akkor a Kúria részletes indoklással hagyta helyben. A miniszterelnöki pozícióról az alaptörvény rendelkezik – fűzte hozzá a testület elnöke.

Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektoraként reagált az intézmény egyik uniós projektjével kapcsolatos, a sajtóban megjelent állításokra is. Elmondta, 2015 elején kezdtek el dolgozni két nagy fejlesztési projekten, amelyeket az egyetem szigorú fenntartói testületi jóváhagyásával folytattak. A két – összesen 30 milliárd forint értékű – fejlesztési projektről tett fel kérdéseket a Miniszterelnökségnek az unió bizottságának egyik osztálya. Ezek a kérdések szivárogtak ki. A válaszok még el sem készültek.

Kiemelte: a két projektnek százezer ember érintettje, több mint ezren dolgoznak benne, körülbelül ötven intézmény működik közre. Így a fejlesztési forrásból is más felsőoktatási intézményekkel, kutatóműhelyekkel, állami hivatalokkal közösen gazdálkodnak. Ezzel együtt az NKE rektora kiemelte: az egyetemmel szemben nincs vizsgálat.

MTI