A portál cikkében arra hivatkozott, hogy veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja az önkormányzati jogokat, de ez a jog nem korlátlan. A Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség közös állásfoglalása szerint ha a képviselő-testület a veszélyhelyzet kihirdetése előtt már választott legalább egy alpolgármestert, akkor e különleges jogrendben nem indokolt másik alpolgármester megválasztása.

Hirdetés

A Pécs Aktuál jelezte: a megyeszékhelynek már van választott alpolgármestere Bognár Szilvia és egy „külsős” alpolgármestere Ruzsa Csaba személyében, így Péterffy Attilának megoldott a helyettesítése.

A portál által megkeresett jogászok felvetették, érdemes megvizsgálni, hogy a városvezető rosszhiszeműen járt-e el akkor, amikor az önkormányzati frakcióvezetőket „évértékelés” címén hívta be a hivatalba, majd ennek végén jelentette be a kinevezési szándékát.

A Pécs Aktuál az ügyben megkereste a Baranya Megyei Kormányhivatalt, amely azt közölte, hogy hivatalból indított törvényességi felügyeleti eljárásban vizsgálja a polgármester Nyőgéri Lajos alpolgármesterré választásáról, illetményének, költségtérítésének megállapításáról szóló határozatának jogszerűségét és a jogszabályi előírásoknak megfelelően megteszi a szükséges intézkedéseket.

Korábban írtuk