Pécsen visszaállítanák a szóbeli vizsgát
A hatályos törvények szerint a felsőoktatási rendszerbe úgy kerülhet egy diák, ha sikeres érettségi vizsgát tesz. Ezután egy számítógép a jelentkezés alapján elosztja az egyetemek között, a hallgatóval az oktatók csak az első előadáson, illetve gyakorlaton találkoznak. A Pécsi Tudományegyetem orvosi karának dékánja szerint vissza kellene állítani a régi rendszert, ahol felvételi elbeszélgetés is volt. Ha ez újra működne, ki lehetne szűrni azokat, akik például pszichés okból nem valók közösségbe.
– Célszerű lenne a tanulmányi eredmények sorba állítása után egy 20 perces személyes interjú. Korábban ez hosszú évtizedeken át jól működött – mondta a hírTV-nek, a Pécsi Tudományegyetem orvosi karának dékánja, Dr. Németh Péter.
A lövöldöző egyetemista eddig megtagadta a vallomástételt. Ügyvédje szerint erre várhatóan csütörtökön kerül sor. A G. Ákos kihallgatása akár több napig is eltarthat.
– Csütörtökre várható a védencem meghallgatása és esetleges vallomástétele – mondta a hírTV-nek Visegrády Zoltán, a gyanúsított ügyvédje.
A három sérült állapota tovább javult, az oktató már szerdán elhagyhatja a kórházat. A lövöldözésben meghalt diák temetése csütörtökön lesz Kaposváron.
(hírTV)