Rendkívül súlyos, tizenkét év alatti gyermekek sérelmére elkövetett pedofil-bűncselekményhez vezetnek a néhány hónapja Budapesten történt antifasiszta támadások miatt indult nyomozás szálai – értesült a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A lap emlékeztet: február 10-én egy símaszkos, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy negyven év körüli férfit Budapesten. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani.

Nem sokkal később kiderült, ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit az antifasiszta mozgalom tagjai, az Antifák követtek el több napon keresztül Budapest utcáin.

A legalább tizenöt, zömmel külföldi – német, olasz és görög – szélsőbaloldali radikális nyolc ártatlan járókelőt támadott meg február közepén Budapest négy pontján, brutálisan összeverve őket, néhányukat súlyosan megsebesítve.

Az áldozatokat találomra választották ki a katonai jellegű ruházatuk alapján.

Valamennyiüknek az volt a „bűne”, hogy terepmintás ruhában, fekete bakancsban és dzsekiben volt, ám ők nem a február 11-i, kitörés napi megemlékezés résztvevői voltak, ahogy azt támadóik feltételezték. Az Antifa-csoport tagjai ugyanis a rendezvény miatt érkeztek hazánkba, hogy csapást mérjenek az „ellenségre”. Az embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande módszereivel történt – olvasható a Magyar Nemzetben.

Korábban írtuk

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) jelenleg közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folytat büntetőeljárást. A BRFK már az első támadás után külön nyomozócsoportot állított össze.

Mint a Magyar Nemzet felidézi, a rendőrök a támadók közül már a ruházatuk alapján felismertek néhányat, akiket aztán követni kezdtek a nyomozók, és végül a belvárosban, egy taxiban fogták el őket: egy német férfit, egy német és egy olasz nőt.

Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera és gázspray is volt náluk.

Később a lakásán elfogtak egy magyar nőt is. D. Krisztináról azt kell tudni, hogy a Jámbor András-vezette szélsőbaloldali Szikra Mozgalom tagja. A nő egy darabig gyanúsított volt, ám végül nem lehetett igazolni, hogy részt vett a támadásokban, így megszüntették ellene az eljárást.

A lapot a BRFK arról tájékoztatta, hogy a támadássorozatnak jelenleg három gyanúsítottja van, további hat német állampolgárral szemben pedig elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Mivel a nyomozás kezdetén több helyszínen is volt házkutatás, ezért a Magyar Nemzet most arról is érdeklődött a hatóságoknál, hogy találtak-e a különböző helyszíneken kábítószert, fegyvereket, valamint a lefoglalt telefonokon és számítógépeken illegális tevékenységre utaló nyomokat.

A rendőrség a lapnak küldött tájékoztatása szerint a nyomozók pedofil-bűncselekményekre utaló adatokra bukkantak.

Mint írták: „A lefoglalt adathordozók elemzése alapján 12. életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja merült fel.” A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható.