Immár a második vizsgálat zárult a baloldali zavarkeltők számára negatívan az úgynevezett Pegasus kémszoftver használatával kapcsolatban. Az adatvédelmi ombudsman után a nyomozó ügyészek is megállapították: nem használták törvénytelenül a Pegasust.

Hirdetés

Nem történt jogosulatlan megfigyelés az úgynevezett Pegasus-ügyben – közölte a Magyar Nemzettel a Központi Nyomozó Főügyészség. (KNYF)

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának bűntette miatt elrendelt nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A feljelentés lényege szerint egy – mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására alkalmas – kémprogram használatával jogellenesen figyelhettek meg számos magyar újságírót és ellenzéki közéleti személyt.

Korábban írtuk

A KNYF felhívja a figyelmet arra, hogy a leplezett eszközök – így többek között információs rendszer titkos megfigyelése, lehallgatás – alkalmazását a magyar törvények szigorú feltételekhez kötik, az azt alkalmazó szervezettől elkülönülő bírói vagy külső engedély szükséges az alkalmazásukhoz. Ezen eszközök alkalmazása a feltételek fennállása esetén nemcsak bűnüldözési célból, hanem a rendőrségről szóló törvényben meghatározott rendészeti vagy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben írt nemzetbiztonsági célokból is engedélyezhető. E célokat az arra feljogosított szervek határozhatják meg. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény az 1996. március 27-i hatályba lépése óta engedélyez titkos információgyűjtést nemzetbiztonsági célokból, az ennek során alkalmazott eszközök azonban a kor technikai követelményeinek megfelelően változtak.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.