Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Közölte: az országok együttműködése talán még soha nem volt ilyen fontos, mint most, a koronavírus-járvány idején, hiszen többek között határlezárásokról van szó, vagy éppen arról, hogy nem lehet bizonyos termékeket átvinni egyik országból a másikba.

Gyakorlatilag megszűntek a schengeni határok a koronavírus hatására, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy ne egyoldalú döntések szülessenek, hanem az országok egyeztessenek – tette hozzá.

Megjegyezte: a V4-ek vezetői „mindenféle csatornán”, így például videokonferenciákon is kommunikálnak egymással, összehangolják a lépéseiket, értesítik egymást, sőt segítenek is egymásnak, ugyanis ha az egyik országban nem sikerül megállítani a koronavírust, akkor az gyorsan át tud terjedni a szomszédos országba.