Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Oltásra várakozók a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház újonnan megnyitott oltópontja előtt 2021. november 22-én
Hirdetés

Hétfőn és kedden összesen közel 256 ezer oltást adtak be, több mint 32 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért, és közel 209 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették. Hétfőtől országszerte 101 oltóponton, reggel 7 és este 7 óra között lehet kérni a vakcinákat, előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül. A szakemberek mindenkit az oltás felvételére biztatnak, hangsúlyozva, hogy a kórházban ápolt súlyos betegek elsöprő többsége oltatlan – írja az Origo.

Hétfőn reggel megkezdődött az oltási akcióhét, az oltakozni vágyókat minden nap 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják.

Már a nyitás előtt sorban álltak

A budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban – több más intézményhez hasonlóan – már a 7 órás nyitás előtt sorban álltak az emberek, hogy előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül vegyék fel a vakcinát – nyilatkozta a lapnak Finta Ervin.

Az intézmény orvosigazgatója hangsúlyozta:

Korábban írtuk

számítottak arra, hogy jelentős számban érkeznek az oltakozni vágyók, ezért a hatalmas igényt látva még délelőtt bővítették az oltóhelyeik számát.

Az óriási érdeklődés is azt mutatja, hogy jó döntés volt az adminisztráció csökkentésével felgyorsítani az oltakozást. Bevált a kormány oltási stratégiája, és a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében tett erőfeszítések működnek – fogalmazott Finta Ervin.

Az oltakozni vágyók fegyelmezetten érkeznek, a kórházi dolgozók a kirendelt katonák segítségével irányítják őket az optimális elosztás érdekében.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!