Hirdetés

A rendőröknek információjuk volt arról, hogy egy Tolna megyei nő egy ismeretlen személy kérésére több banknál nyitott saját nevére bankszámlát, amelyekre büntetendő cselekményekből származó összegek érkeztek. A nyomozás során megállapították, hogy az asszony a bankszámlákhoz igényelt bankkártyákat külföldre – jellemzően Ghánába – küldte el, és az ismeretlen személynek az internetbanki adatokhoz is hozzáférést biztosított – olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a nő több éven át, számos bankszámlát nyitott különböző pénzintézeteknél, majd az azokra beérkező összegekhez hozzáférést engedett az általa interneten megismert ember kérésére.

A nő engedte, hogy a számláiról a pénzt levegyék, ennek fejében számos alkalommal vett fel ő is kisebb összegeket onnan. Az asszony bankszámláit korábban – más ügy miatt – zárolták. Ő azonban ezt követően még hozzátartozóit is rávette arra, hogy nyissanak bankszámlákat pénzintézeteknél, amelyekhez szintén hozzáférést adott alkalmi ismerősének.

A 69 éves asszonyt kedden fogták el, pénzmosás gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és csütörtökön a Szekszárdi Járásbíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét – olvasható a rendőrség honlapján.

Korábban írtuk