Pénzszállító-ügy – Megkerült az autó
Mint az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában szombat este elhangzott, a rendőrségi helyszínelés most is tart.
A IX. kerületben, az Üllői út és a Csárdás köz sarkán, nem messze a repülőtérre vezető úttól, a tízemeletes házak tövében áll a fehér Volkswagen Passat. A rendőrök körbekerítették az autót.
A Krónika szerint Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen csak annyit mondott, hogy a rendőrök délután találták meg az autót, de hogy hogyan bukkantak rá, azt nem árulta el. A rendőrség nem erősítette meg azt az értesülést, hogy a járművet autóvadászok vették észre.
A környéken lakók sem tudták megmondani, hogy az autó mióta állt ott – hangzott el a műsorban.
A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint a 37 éves Lőrincz Róbert szerdán 16 óra 45 perc körül a munkavégzéséhez használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából eltulajdonította, az I. kerületi Donáti utcába hajtott, majd a járműben lévő pénzt elvitte. A bűncselekmény elkövetése után a férfi egy 1992-es évjáratú, fehér színű, CPV-151 forgalmi rendszámú, Volkswagen Passat típusú személygépkocsival távozott a helyszínről.
Az MTI úgy tudja, a férfi szerda délután a gépkocsit akkor lopta el a Medve utcából, amikor a társa bement egy bankfiókba, hogy átvegye a pénzszállítmányt; ő ekkor a járművel a Donáti utcai teremgarázsba hajtott, magához vette a járműben lévő pénzt, majd egy autóval elhajtott. Az MTI információja szerint mindezt az utca térfigyelő kamerái rögzítették.
Pénteken európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság a férfi ellen. A pénzszállító autó sofőrje az MTI Hírcentrum értesülése szerint több mint egymilliárd forinttal, az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmánnyal menekült el.
(MTI)