Azt írták, hogy Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának küldött levelére hivatkozva a Népszava valótlanul állítja, hogy „nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása”.

Hirdetés

A valóság ezzel szemben az, hogy a hivatkozott levél nem tartalmaz ilyen megállapítást, hanem a következőt rögzíti: „amennyiben az évközi adatok alapján azt állapítjuk meg, hogy a 2023-ra becsültnél magasabb lenne az éves várható általános, illetve nyugdíjas infláció mértéke – januártól visszamenőleg – nyugdíjkorrekciót hajtunk végre” – tették hozzá.

A tárca a Facebook-oldalán megosztotta a teljes levelet is, és a bejegyzéshez írt hozzászólásban közölték azt is, hogy a kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, a nyugdíjak vásárlóértékét megőrzi, ezt pedig nem csak betartotta, de felül is múlta.

A nyugdíjak 2010 óta a duplájára emelkedtek, vásárlóértékük pedig mintegy 20 százalékkal javult. Tavaly a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj kifizetése mellett a kormány két alkalommal is kiegészítő nyugdíjemelést hajtott végre. A háborús és szankciós válság ellenére idén év elején 15 százalékkal növelték a nyugdíjakat, amennyiben azonban az infláció alakulása indokolja, biztosítják a további évközi emeléshez szükséges forrásokat is.

„Emellett a 2024-es költségvetésben is garantáljuk a jövő januári 6 százalékos emelés, a 13. havi nyugdíj, a gazdaság teljesítményétől függően a nyugdíjprémium kifizetésének összegét, ahogyan a nyugdíjasokat is segítő rezsicsökkentett árak védelmét is” – fogalmaztak.

Korábban írtuk