Hirdetés

A lap azt írta: Pierre Hurmic szerint leginkább a „múltba révedő, primitív és fasiszta katolikusoknak fontos ez a kérdés, pedig valójában egy pogány hagyományról van szó”. Közölték azt is, hogy a Le Figaro francia napilap információi szerint a több mint százharminc nagytermelőt összefogó Francia Fenyőfa Szövetség közleményben tiltakozott a fenyőállítás betiltása ellen. A polgármester intézkedése minden megalapozott véleményt nélkülöz, és inkább egy olyan dogmatikus víziót tükröz, amelynek egyértelműen az a célja, hogy megtagadjon egy ősi, nagyra értékelt és széles körben elterjedt családi hagyományt – írták. Hozzátették: a fenyőszövetség szerint ez az ügy a polgármesternek kitűnő és olcsó médiafelületet biztosít, azaz a címlapokra kerülhetett vele.

A cikkben arról is írtak, hogy több mint tizenkétezer tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze a polgármester intézkedése ellen, és követelték, hogy állítsanak fenyőfát Bordeaux főterén, ezért a polgármester zöldpárti stábja bejelentette, hogy a polgármester hajlandó konzultálni az emberekkel erről a kérdésről. A Les Valeurs Actuelles című konzervatív hetilap információi szerint azonban Pierre Hurmic egyszerűen hazudott, ugyanis míg korábban széleskörű konzultációt ígért a fenyőfaállítás kérdésben, újabban inkább elzárkózik mindenféle egyeztetéstől – írta a Pesti Srácok.

Az aláírásgyűjtésből időközben országos mozgalom lett, egész Franciaországból érkeztek a tiltakozó aláírások a „találóan csak +zöld khmernek+ nevezett” polgármester ellen – írta a Pesti Srácok, hozzátéve: a vörös khmerek a legvéresebb kambodzsai kommunista diktatúra hívei voltak, mintegy hárommillió ártatlan embert mészároltak le Pol Pot utasítására.

Korábban írtuk